Az utóbbi hetek egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó eseménye az volt, hogy Nagy-britanniában a tatár bífsztek alapanyagát képező marhahúsban lovat találtak. Pontosabban lóhúst.
Hogy miért éppen most és kinek jutott eszébe, hogy lóDNS-t keressen előhűtott, vagy fagyasztott termékben nem igazán meghatározható, lényeg, hogy munkájukat siker koronázta. Volt is nagy felháborodás a szigetországban, zsírhasú személyek tucatjai nyilatkoztak arról, hogy mi is zavarja őket a hízlaló műkajájukban, abban, amit már lehet, hogy évek óta zabálnak minden következmény és élvezeti értékcsökkenés nélkül.
Ezt követően egy rakás EU-s országban további termékekben vélték felfedezni a lóhúst. Éghettek a legnagyobb gasztro és készétel forgalmazók, mint a Reichstag.
Természetesen Magyarországon nem fordult elő semmiféle szennyezés, annak ellenére, hogy ezek a gyártók szinte teljes palettával jelen vannak kis hazánkban is. Ennek a ténynek az lehet az oka, hogy a lóhús és a kényszerűségből népételnek számító csirkeláb meglehetősen szignifikáns különbséget mutat. Mindenki meg tudná különböztetni a máshol kutyakajának számító tyúklábat a füstölt lófejtől a hűtőpultban.
Persze mi magyarok sokkal kevésbé vagyunk finnyásak az alapanyagok tekintetében, így lehet, hogy minket ez a tény kevésbé viselne meg. Lajtától nyugatra élő ismerőseim mély borzongással fogadják az olyan ételeket, melyeket mi esetleg ínyenc csemegeként fogyasztunk. Hogy a marhagyomor és a sertésvelő számukra önmagában is egyenlő lenne a halállal, nálunk a velős pacal a menő éttermek legdrágább különlegességét jelenti. A sült vér és körömpörkölt elfogyasztása pedig nagyobb kínt jelentene egy német, vagy benelux állampolgárnak, mint egy több éves guantanamói vakáció több tucat homokos amerikai katona felügyeletével.
Ha mégis ódzkodunk olyan ételektől, mint a lóhús azért tesszük, mert legbensőnkben „a szegény pacit nem esszük meg” elv alapján tesszük. Hozzáteszem: a ló sokkal értékesebb állat attól, hogy húsként eladjuk és levágjuk, úgyhogy vágóhidakra az a kivénhedt gebe kerül, amelyik a közeljövőben úgyis megdögölne.
Ha valaki ezek után mégis viszolyogna, akkor számára megoldást jelenthet az ellenőrzött minőség megvásárlása, amit meg lehetne tenni akár őstermelőtől is. Természetesen a hivatalos szervek ezt sem engedik könnyen.
Kb. 10 évvel ezelőtt egy kisváros élelmes lakója eladta házát és kiköltözött a városszéli földjére egy kiszuperált Robur buszt átalakítva tanyává, vállalva a rideg élet kényelmetlenségét. Csirkéket kezdett el tartani, méghozzá úgy, hogy kapnak egy kis kukoricát, meg egyék amit találnak. A csirkék szép lassan megnőttek és olyan húsuk lett, hogy sütés közben sem zsugorodtak szinte semmit. Mi is vettünk vagy 20 darabot, melyet a gazda levágott, kizsigerelt, megkopasztott és megpucolt. Persze HACCP-ről nem beszélhetünk, ugyanis még vezetékes víz sem volt a tanyán, nemhogy INOX acél feldolgozópultok. A csirkéket természetesen jóízűen elfogyasztottuk és nem haltunk bele, mint ahogy más sem.
Egy kis idő elteltével – magyar szokáshoz híven – megjelent két hivatalos betonpipi és közölték, hogy megbüntetik, illegális tevékenység folytatásáért. Így a kis vállalkozásának hamar befellegzett. A botrányba belekeveredett multinacionális élelmiszergyártók esetében feltételezhetően nincs gond a HACCP-vel, azonban valószínűsíthető, hogy termékeik tömve vannak tartósítószerekkel és egyéb szintetikus élelmiszeradalékkal, melyekről nem tudjuk, hogy hosszú távon milyen egészségkárosító hatással bírnak.
Kár hogy nem hagyták, hogy működhessen az említett csirkefarm, így legalább a választás lehetősége megmaradt volna számunkra: vagy megdöglünk egy állítólag fertőzött csirkétől most, vagy kivárjuk az E 101-1001 anyagok hosszú távú hatását növelve a rákellenes gyógyszerekből keletkező bevételeket, melyekről kiderülhet, hogy akár lóhúst is tartalmazhatnak.