Napjainkban úgy néz ki bevezetésre fog kerülni az iskolákban a hittan, vagy az erkölcstan az általános és középiskolai oktatásban. Úgy néz ki a Hofmannrózsás forradalom győzedelmeskedik és a KDNP a két évtizede hőn áhított reformját érvényesíteni tudja az ország oktatási rendszerében.
Hogy ennek bevezetése mennyire jó, vagy rossz az egyéni megítélés kérdése. A lányom egyházi általános iskolába járt, rosszat hittanórán nem szedett magába és egy tízmilliós bibliai témájú kérdésre hatodikos korában úgy vágta ki a válasz Vágó István Friderikusz által örökre leamortizált játékában, hogy a telefonos segítségnek potenciálisan megkért – volt III/III-as – püspök sem tudott volna gyorsabban reagálni adott szituációban.
Gimnáziumban etika tanárként persze kifogott egy olyan bölcsészt, aki nem tudja elviselni, ha egy fiatal napjaink követelményeinek megfelelően nem humán, hanem reálszakon kíván továbbtanulni, így etika órán a „bárcsak fordulna árokba a mentő mikor haldokló anyádért megy” szlogen rendszeres ismételgetésével próbálja az orvosi és műszaki egyetemre készülő fiatalok morális érzékét javítani az adott megye egyik „legjobb” középiskolájában.
Hogy ezzel mire akarok kilyukadni? Csak arra, hogy a hirtelen jött szabályozás nélküli világban, úgy néz ki, bárki lehet szent életű moráltudós. Hasonló a helyzet, mint az ötvenes években, amikor is az orosz nyelv kényszeres bevezetését követően Bukovics bácsiból is ruszkitanárt képeztek, csak azért, mert 4-5 generációval korábbi ősei meglehetősen jól beszéltek valamilyen szláv nyelven.
Nem pedagógiai program szerinti, hanem önkéntes hitoktatókból is akad bőven különösen óvodai szinten, ahol, aztán végképp semmi kontrollja az etika – papíron nem is létező – oktatásának. Itt bárki be kerülhet a rendszerbe, még talán Magda Marinkó sincs kizárva ez alól, bár az ő esetében a személyes részvételnek némi akadálya van.
Hogy ezt miért mondtam el? Csak azért mert egyik keleti megyénk kisvárosában érdekes csepűrágók jelentek meg a nagyhéten. Valamilyen kisebb egyház képviselői játszották el a óvodás korú gyermekeknek a húsvéti történetet meglehetősen dramatizált módon. Az előadásuk fő részét egy sejtelmes árnybábjáték képezte, mely a teljes nagyheti történetet elmesélte egy tüdőbajosan rekedt vénasszony CD-re hörgött előadásában. Ezt egy – meglátásom szerint folyamatos elmeorvosi kezelés alatt álló – zeneszerző félelmetesen disszonáns hangzású zenéje festette alá. A mesélő vénasszony természetesen nem felejtette el közölni a gyerekekkel, hogy a tojásokat és az ajándékot nem a nyuszi hozza, hanem a bűnben élő szüleitek, akik által ti is bűnben fogantatok (korai szexuális fejlesztés), így szegény Jézus bácsinak azért kellett szögekkel átütni a kezeit és lábait sok órás kínokat átszenvedve (melyet realisztikus részletekkel cifrázott), mert ti egy rohadék bűnös férgek vagytok anyátokkal és apátokkal együtt. Ami persze a keresztény felfogás szerint így is van, de talán a 21. század elején ezt nem kellene egy szekularizálódott társadalom óvodájában ilyen stílusban előadni.
Hogy ennek az előadásnak mi lett a vége? A gyermekek egy része sírva menekült ki a csoportszobából, mások mind a mai napig rémálmokkal küzdenek. A szülők nem tudják elmagyarázni a 3-6 éves gyerekeknek a húsvét történetét, mert ki az a kicsi aki ezen elvont fogalmakat meg tudná érteni. A szülők között – joggal – óriási a felháborodás. Persze ez a bagázs jövőre nem lesz beengedve az óvodába. De mi a garancia arra, hogy egy másik csapat nem fog a következő évben egy még szörnyűbb – Mel Gibson-os – interpretációt előadni. Hiszen egyenlőre kontroll nulla, szakfelügyelet nulla, fenntartói ellenőrzés nulla. Majd talán csak azt fogják a szülők megtudni, hogy a dajkanénit 3-4 sisakba öltözött bácsi odaszögelte az udvari platánfához? Valahogy nem jól van ez így. Néha úgy érzem a lekvár teszi el a nagymamát!
