Napjaink slágertémája a pedagógushiány, különösen a nyári szünetben, amikor a tanítási szünet miatt unalmassá vált időt el kell ütni valami hírrel a szakújságíróknak és a szakszervezetek képviselőinek. Hetente és naponta jelennek meg cikkek, arról hogy mennyire égető a probléma, mik az okai és mik lehetnének a kitörés lehetőségei. Én most megpróbálom pár olyan aspektusra helyezni a bejegyzésem témáját, amiről kevés szó esik. Továbbá nem térek ki a felsőoktatásra, kizárólag az óvodától érettségiig terjedő intézménytípusok elemzésére.
Hogy számszerint mekkora a pedagógushiány, arról jelentősen megoszlanak a vélemények. A hivatalos szakmapolitika a nyári időszakban is csak pár száz főt ismer el, míg egyes szakszervezetek több, mint tízezres számról beszélnek. A valós pedagógushiányt meghatározni pontosan senki nem tudná, így szerintem egy szám publikálásához elég felhívni egy emelt díjas telefonszámon az EZO TV számmisztikus jósát , vagy magát Lui Padre-t. Okosat egyik sem fog mondani.
Az hogy pedagógushiány van az kétségtelen. Közeli ismerettségi körömben van olyan pedagógus hallagató, akit már negyedévesen is felvettek volna iskolába óraadónak. Iskolaigazgató ismerősöm művészeti oktatásba olyan testnevelés (!!!!) szakos hallgatót vett fel gitártanárnak, aki jól pengeti a húrokat egy amatőr rockbandában, mert mást úgysem talált volna. Másik középiskolai igazgató mesélte, hogy amikor már tudja előre természettudományos pedagógusainak 3-4 évvel későbbi nyugdíjba vonulását és bejelentkezik egy ilyen szakos jelentkező, felveszi valamilyen státuszba, mert lehet a következő években nem lesz más.
Az oktatási rendszer jelenleg hazánkban öt fenntartói pilléren áll, melyek az alábbiak:
Magán és alapítványi fenntartásban az oktatási rendszer legtöbb eleme megtalálható óvodától középikoláig, de az itt tanuló gyermekek száma viszonylag jelentéktelen és a pedagógushiány is itt a legkevésbbé meghatározó. Ha mégis jelentkezik a probléma ez elsősorban hátrányos helyzetű településeken - részben szociális jellegű problémák kompenzálásában is érdekelt - tanodák esetében, ahol kevesen válallják az alacsony társadalmi státuszú családok gyermekeinek az oktatását, felzárkóztatását.
Az óvodák a centralizációnak még nem estek áldozatul és többségük megmaradt önkormányzati fenntartásban. Itt az egyházak szerepe nyert nagyobb teret intézmények átvételével. Az utóbbi évek kormányzati elvonásai egyre több önkormányzat esetében tették indokolttá a nadrágszíj meghúzását, mely az egyébként sem túlfinanszírozott intézményrendszer esetében is takarékosságot kényszerített ki, így forráshiányos településeken az óvodai dolgozóknak korábban adott cafetériaelemek juttatását részben, vagy egészben megszüntették. Tovább nehezíti a fenntartók helyzetét, hogy az állami normatív támogatás összege sokszor a működési költségeket sem fedezi, különösen, ha költséges, elöregedett, korszerűtlen épületekben folyik az oktatás.
Az egyházak szerepe a 90-es évek közepétől egyre erősebb az oktatásban és az intézményátvételi folyamat nem hogy lassulna napjainkban, hanem folyamatosan töretlen. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az állam - és óvodák esetében az önkormányzatok - inkább lepasszolják magukról a feladatellátást, minthogy kínlódjanak vele. Kistelepülési polgármester ismerősöm szinte ujjongott, amikor az óvodát átvette az állam, mert a helyi hivatalban alig volt olyan iskolázott és értelmes személy, aki a normatíva lehívását és felhasználását tudta volna koordinálni. Vajon ki menne el szívesen egy szegregátumnak minősülő Isten háta mögötti településre gazdaságisnak....? A (minőségi) munkaerőhiány más szektorban is égető probléma. Mivel az egyházi iskolákban dolgozók nem tartozak a KJT szerinti besorolásba, így a Munka Törvénykönyve alapján egyéni béralku keretében határozzák meg a jövedelmüket, mely - tapasztalatok szerint átlagban magasabb - mint állami, vagy önkormányzati fenntartás alatt, nem beszélve a béren felüli juttatásokról. A pedagógushiány itt kevésbbé szignifikáns mint más területen.
A szakképzés jellemzően a Palkovics-féle ITM fenntartásában van, bár itt is egyre erősebbek az egyházak, illetve a VM, ami az agrárszakképzést irányítja. 2020 júliusa óta az ITM szakképzőiben dolgozó oktatók és technikai alkalmazottak a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartoznak, azaz a bérezésük egyéni megállapodás kérdése, de főállásban még a pályakezdők fizetése is eléri a bruttó 300 EFt-ot. Ez állítólag egy íratlan szabály a fenntartó részéről. Azért ez mégiscsak több, mint az állami kezdő br. 230 EFt. Nem beszélve arról, hogy a Szakképzési Centrumok (SzC) hajlandóbbak béren kívüli juttatásokat és szolgálati lakásokat biztosítani, ha mást nem akkor kollégiumi vendégszobákban. Egyre több esetben fordul elő, hogy állami (KLIK, tankerület) iskolákból a szakképzésbe vándorolnak a pedagógusok, vállalva az esetleges gyengébb gyermekanyag által generált nehézségeket. Vonzó lehet az is, hogy az MT hatálya alatt dolgozók esetében nem kötelező a mindenki által gyűlölt és megalázónak tartott minősülési eljárás, valamint kevesebb kreditpontot kell összeszedni adott idő alatt, a sokszor fingfűrészelés szintjén álló akkreditált továbbképzéseken.
A legnagyobb fenntartó és főbűnös az vízfejként funkcionáló EMMI és tankerületeket koordináló középiránytója a KLIK, ahol korábban egy pap, jelenleg egy orvos próbálja meg pozitívan promottálni azt a fos rendszert amit létrehozott az egykori Hofmannrózsás forradalom. Talán itt alakult ki a legjelentősebb diktatúra, ahol a döntéshozó résztvevők mindegyike a kormány meghosszabbított karja tankerületi vezetőkön keresztül az iskolai igazgató-helyettesekig, függetlenül attól, hogy a hozzáértésük és szakmai tapasztalatuk megfelelő-e. Szakemberek szerint a legjelentősebb pedagógushiány ezekben a fenntartású intézményekben alakult ki.
Bejegyzésemben az alábbiakban szeretnék néhány olyan gondolatra kitérni, melyről kevés szó esik az oktatási szakemberhiány esetében, mely túlmutat az egyébként megalázó bérezésen, fölösleges minősítési eljárásokon, túlbürokratizált adminisztráción stb. Az alábbi problémák halmozottan a pályakazdő pedagógusokat érintik, de a már tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezők esetében is nehézségeket okoz.
1: Álláshirdetések megjelenése általában a nyári időszak, holott sok esetben a nyugdíjazást, vagy egyéb okból történő felmondást már hamarabb tudják az igazagtók. Ettől függetlenül a legtöbb pedagógus álláshirdetést július-augusztusban adják fel, amikor az álláskeresés (vagy nevezhetjük munkaerő-keresésnek is) a nyári szabadságolások miatt akadozó. A legtöbb iskola július 1. - augusztus 20. között egy napon tart nyitva, csak adott napon vannak tanügyi ügyeletek és ekkorra hívják be jelentkezőket meghallgatásra. Gondoljuk át. Egy pályakazdő pedagógus beadja 6-7 helyre a jelentkezését, majd egy napra akarják behívi ebből 2-3 iskolába, mondjuk Mátészalkán, Nagykanizsán és Egerben. Természetesen ez nem fog menni, nem beszélve az utazgatás költségéről az egyébként még bizonytalanságra, mert egy állásinterjú ugye nem jelent automatikus felvételt. (Erről még lentebb írok.) És feltételezhetően senki nem akar két szék között a földre ülni. Ha valaki szerencsés és kap állást, azt legtöbbször augusztus közepén közlik és 20-a után kezdhet, tehát ha nem a lakóhelye környékén helyzekedik el, akkor van cirka egy hete, hogy lakhatást találjon és oda is költözzön minden létfontosságú cuccával. És ha pályakezdő az istenadta, akkor még egy hónapig jövedelme sincs, nemhogy két havi kaukcióra, hanem vízre és száraz kenyérre sem. Nagyon sok esetben megoldást jelentene, ha az igazgatók az előre látható állásajánlataikat tavasszal meghirdetnék, esetleg megkeresnék a pedagógusképzéssel foglalkozó intézményket várható ajánlataikkal.
2: Lakhatás kérdése. Az első pontban már említettem a problémák egy részét, ami a lakáskérdéssel kapcsolatos. Ugye a magyarok nem túl rugalmasak lakohely váltás esetében, de sok esetben nem is tudnak lépni, ami a munkaerő-hiány (és másik oldalról a munkaerő-többlet) komplex megoldását segítené elő. A probléma megoldásában a közszféra még nagyobb lemaradásban van, mint a gazdaság egyéb komoly szereplői, akik béren kívüli juttatás keretében munkásszállókat üzemeltetnek, vagy lakhatási támogatást biztosítanak. Szerencsére vannak olyan intézmények és/vagy települések akik - ha átmenetileg is - akár egy kollégiumi vendégszobával, vagy szolgálati lakással segítik a pedagógus munkaválallókat. Ebben az esetben (is) igazolódik, hogy szerencsétlen döntés volt az oktatás jelentős részét elvenni az önkormányzatoktól, mivel így sok esetben nincs aktív segítő kapcsolat az önkormányzatok és az iskolafenntartók között, ahol az előbbiek szolgálati (önkormányzati) lakásokkal tudnák támogatni a munkavállalókat, akik későbbeikben akár le is telepedhetnének az adott településen. Célszerű lenne a köznevelési kollégiumokban apartmanokat kialakítani, ahol pedagógusok átmeneti szálláslehetősége megoldott lehetne, valamint erősebb partnerséget kialakítani helyi önkormányzatokkal. Mivel a lakhatási támogatás folyósítása az állam részéről szerintem csak egy illúzió.
3: Határozott idejű szerződések. Sajnos egyre gyakoribb, hogy intézményvezetők határozott idejű szerződéseket hirdetnek meg, még teljes idős foglalkoztatás esetén is. Ok, én értem, hogy spórolni kell és célszerű is, de a szerencsétlen pedagógusnak június 15. és augusztus 31 között is meg kell élnie. Ráadásul a pedagógusbérekből ennyit nem fog tudni megtakarítani a passzív időszakára egy tanár sem. És ez a határozott idejű munkaszerződés nem csak óraadóknál, részmunkaidős foglalkoztatásban, vagy helyettesítében (tartós távollét, GYES stb.) gyakori, hanem akkor is, ha az iskolaigazgató biztos a későbbi foglalkoztatás lehetőségében.
4: Centralizált kiválasztási folyamat. Mint fentebb is említettem a narancslével leginkább átitatott ágazat a közszférában az oktatás. Itt döntéshozó csak olyan ember lehet, aki feltétlen párthűségét bizonyítja, vagy valamely politikai szereplő ezért kezességet vállal. Tucatszámra lehetne felsorolni botrányokat az iskolaigazgatók kiválasztása esetében, ennek bárki utána tud nézni a neten. De nagyon sok esetben találkozhatunk azzal, hogy nem csak a közép- és felsővezetők esetében van politikai döntés, hanem alsóbb szinteken is. A legtöbb tankerület esetén, az iskolaigazgatóknak maximum véleményezési javaslata lehet az alkalmazottak felvétele esetén, de még a tankerületi vezető sem hagyhatja jóvá, akár egy konyhásnéni munkaszerződését, amíg felettes politikai szereplők, helyi érdekeltségű kiskirályok és szentek rá nem bólintanak. Ismert olyan eset, ahol 6 db üres gyógypedagógus állásra mindössze egy pályakezdő kolléga jelentkezett, akit azért utasítottak el, mert az anyai nagyapja (!!!!) egy másik megye nagyközségében volt baloldal által támogatott polgármester korábbi években. És ugye nálunk nincs CIA... További problémát jelent a hivatali eljárási fegyelem és etikett be nem tartása, ahol a jelentkezőket sokszor egy válaszemailre sem méltatják, hogy beérkezett az önéletrajza és mikor milyen státuszban van. Bunkóság a köbön..
Sorolhatnánk még a nehézségeket, de ezt már mások megtették. Az kétségtelen, hogy a pedagógushiány nem orvosolható egy-két év alatt, de ha a fenti problémák megoldásán elindulnának az oktatáspolitika szereplői, akkor talán a következő években várható összeomlás elkerülhető lenne és népszerűbé válna a pedagógus életpálya.
